Az új lakásba költözés lehet élvezetes tevékenység is!

Az új lakásba költözés egy igazi kihívás, hiszen ki kell találnunk, hogy hogyan fogjuk berendezni, szükség esetén fel kell újítani, ezenkívül meg kell ismerkednünk az új szomszédokkal, a környékkel, és a költöztetést is intéznünk kell. Ezeket a feladatokat azonban felfoghatjuk élvezetes tevékenységnek, hiszen mindez hozhat az életünkbe megújulást, új jövőképet és más lehetőségeket is.

Az új lakás kiválasztása

Amikor eljön az ideje, új lakás után kell néznünk. Ez számos élethelyzetben előfordulhat, a szülőktől történő elköltözés, szét- vagy összebútorozás, saját lakás vásárlása, új munkahely, másik városba áttelepedés, kertes házba, esetleg másik bérleménybe való átköltözés. Bármi is az indok, az új lakást érdemes alaposan megvizsgálni, mielőtt kibérelnénk, vagy megvásárolnánk.

Tanácsos jól megnézni a környéket, esetleg a bűnözési rátának is utána érdeklődni, kérdezni a szomszédok felől, valamint a lakás állapotát is szakemberrel kell felméretni annak érdekében, hogy ne várjanak ránk kellemetlen meglepetések. Ha viszont megtörtént új lakóhelyünk kiválasztása, akkor nincs más dolgunk, mint megszervezni a költözést, s persze okosan összecsomagolni.

Az új lakásba költözés a költöztető cég kiválasztásával kezdődik

Itt jön be cégünk, a Promove a képbe, hiszen a költöztetés a szenvedélyünk! Már a cég indulásánál elhatároztuk, hogy professzionális módon, a legmagasabb színvonalon, a megrendelő minden ilyen irányú igényét kielégítve fogjuk végezni a munkánkat, és folyamatosan ez a cél lebeg a szemünk előtt.

Ezt az irányt azóta is tartjuk, ennek érdekében kiváló fizikumú kollégákkal dolgozunk, akiknek a nagyobb súlyok emelése és a nagy mennyiségű doboz pakolása sem jelent nehézséget. Ezenkívül a gépkocsiparkunkat folyamatosan karbantartjuk, hogy csak kiváló állapotú autó induljon minden egyes munkára. Diszpécserszolgálatunk folyamatosan elérhető, és segíti a sofőrök munkáját, valamint válaszol a megbízók kérdéseire.

Nekünk a lakossági költöztetés rutinmunka, ahol kidolgozott protokollok segítik a gyors és hatékony költöztetést, ezért ügyfeleink nyugodtan hátradőlhetnek, hiszen akár a dobozolás terhét is le tudjuk venni a vállukról.

Lakossági költöztetés során igénybe vehető szolgáltatások

Nem mindenkinek van ideje, kedve, ereje hozzá, de az is előfordulhat, hogy egészségi állapota nem engedi meg azt, hogy a költöztetéssel kapcsolatos nélkülözhetetlen teendőket elvégezze. Kezdve a költöztető dobozok biztosításától egészen a dobozolásig, cégünk átvállal minden ilyen terhet, ha szükség van rá. Ebben az esetben a munkatársaink aznap reggel vagy előző nap megjelennek a régi lakásban, és szakszerűen összepakolják az összes holmit.

Tudni kell azt is, hogy a lapraszerelhető bútorok nem maradhatnak egyben, hiszen az út és a pakolás során könnyen megsérülhetnek. Ha ezzel sem szeretne bajlódni, akkor mi ezt is elvégezzük Ön helyett, ezáltal nem kell azzal foglalkozni, hogy hová lettek a csavarok, vagy milyen sorrendben kell összerakni az adott bútordarabot.

Ha a költözés során ráébred arra, hogy túlságosan sok felesleges holmija van, esetleg az új lakást más dizájn alapján szeretné berendezni, akkor a régi bútorokat lomtalanítási szolgáltatásunk nyom nélkül elszállítja a lakásból.

Az új lakásba költözés lehet szórakoztató és élvezetes is, főleg, ha jobb helyen található, mint a korábbi, esetleg jobb az elrendezése vagy valamiért megfelelőbb a számunkra. A költözés során átnézhetjük az eddig összegyűjtött dolgainkat, kiválogathatjuk, amire nincs szükségünk, így megszabadulhatunk a felesleges lomoktól is. Ha a gyors és professzionális költöztetésre szavaz, akkor keressen bennünket elérhetőségeinken!

Megosztás:

Kapcsolódó bejegyzések

Hogyan lesz élmény és nem pedig teher a kis költöztetés?

A kis költöztetés első pillanatban tűnhet úgy, hogy nem ró nagy terhet a megrendelőre, azonban amint elkezdi összepakolni a költöztetendő holmikat, gyakran máris elvész a részletekben, és pillanatok alatt kialakulhat a pánikhangulat.

Nálunk a tehertaxi szolgáltatás gyors, rugalmas és költséghatékony megoldás

Költözéskor mindenki azt a tehertaxi szolgáltatást szeretné megtalálni, amelyik alkalmas arra, hogy a holmikat, legyen szó néhány kisebb csomagról vagy egy teljes lakóházról, gyorsan és problémamentesen tudja átszállítani egyik helyről a másikra. A gyorsaság azonban sok mindenen múlik, több tényezőből tevődik össze.